Játékdiagnosztika és játékterápia

A játékterápia gyűjtőfogalom. Azokat a módszereket foglalja magában, amelyeknek lényegi sajátja a fikció: ahol az eredeti minta és az eljátszott esemény, történés között lényegi hasonlóság van, mégis sajátos, egyéni lenyomat érhető tetten benne.

A játékterápiáknak döntő szerepük van a gyermekekkel való foglalkozásban, de bizonyos fajtáit felnőttek esetében is alkalmazzák. A gyermek érzéseit, szorongásait, feloldatlan konfliktusait kevéssé tudja szavakba önteni, a feldolgozásban is inkább segítségére vannak a szimbolikus, metaforikus elemek. A terapeuta közös játékba vonja be a gyermeket, ezen keresztül kommunikál vele, igyekszik megérteni és feloldani belső feszültségeit. A játékhoz hasonlóan nagy jelentősége van a rajzos, mesés feltáró- és terápiás módszereknek. A leggyakrabban alkalmazott eszközök a klinikai bábsorozat és a világjáték. A bábjáték alapja a gyermek rögtönzött játéka. A bábok olyan figurák, amelyek a gyermek mindennapi konfliktusaiban, szorongásaiban szerepelnek, vagy akinek szerepébe belevetítheti magát (királylány, katona, doktor, ördög, kígyó). A gyermek maga találja ki a történetet, a bábok beszélnek, játszanak helyette. A világjátékban az instrukció szerint a gyermek (kis házakból, emberekből, állatfigurákból, tárgyakból) felépíti a saját világát. A terapeuta az építés során, illetve a játék utáni explorációban felbukkanó problémák alapján tárja fel a megbetegítő konfliktust.

A rajzokat, a játékot, inkább „szimbolikus beszédként” fogjuk fel, melyek nyelvileg kifejezhetetlen belső tartalmak reprezentációi. A gyermek játékában, alkotásaiban nyomon követhetők a lelki működés mozgásai, játéksorozatából kiemelkedik egy vagy több megfogalmazható probléma.

Az egyéni dinamikus gyermekterápiában a cél nem csupán a tünet megszüntetése, hanem a mögöttes okok feltárása és átdolgozása, illetve a valósághoz való sikeres alkalmazkodás. Emiatt ez egy hosszadalmas folyamat, amelyben a szülők közreműködésére is szükség van.

Gyermekterápiákban számos technika nem az értelmezést, hanem az én erősítését tekinti elsődlegesnek. Ide sorolhatjuk a viselkedésterápiákat, kreatív terápiákat. Viselkedésterápia azt a célt tűzi ki, hogy a gyermek fejlődését akadályozó viselkedést egy adaptívabb viselkedéssé alakítsa át.

Az egyéni gyermekterápiák napi gyakorlata azt mutatja, hogy bizonyos eklekticizmus uralkodik bennük, de alapvetően dinamikus szemléletűek. Közös vonásuk, hogy tudomásul veszik a gyermek korlátozott belátó képességét, fokozott érzelmi- és dependencia-igényét, a cselekvéses kifejezésmódok elsődlegességét, valamit a gyermek azon jogát, hogy fokozott kímélelet élvezzen. Emiatt a gyermekterápiák kerülik a túl heves konfrontációkat, figyelembe veszik a gyermek relatív én-gyengeségét.

Tunyogi Erzsébet és Kovács Piroska írásai alapján készítette Tóth Veronika és Haász Marianna